Már első királyunk, Szent István uralkodása alatt püspöki székhely volt. A történelem viharai nem kímélték a várost, a tatárjárás idején majdnem elpusztult, de a XII. században épített kővára a török harcok idején már nagyon fontos szerepet játszott a védelemben. Dobó István várkapitány és 2000 fős maroknyi csapata 1552-ben több mint egy hónapig álltak ellent a negyvenszeres török túlerőnek. Eger a barokk városa, városképét a barokk uralja. A XVII. században jelentős kulturális és művelődési központ volt. Az elmúlt évszázadok építészetének közel 170 kiemelkedő alkotása maradt fent szinte érintetlen szépségben: a vár és erődrendszere, a vármúzeum, a kazamata, a kőtár, a Gótikus Palota, a Líceum, a Főegyházmegyei Könyvtár, a Specula obscura (a Csillagvizsgáló), a periszkóp, az Érseki Palota, a városfalrészlet és a bástya, a Török fürdő, a Megyeháza épülete a Fazola Henrik kovácsolta vaskapukkal, az egykori megyei börtön, az Irgalmasok temploma a kórházzal, a Ciszter és a jezsuita gimnáziumok, a Foglárium, az ortodox parochia és a templom, a rokokó kispréposti palota, a Főszékesegyház, a barokk ciszter, minorita és ferences templomok, a szervita templom, a Minaret, a nagypréposti palota, az Érseki Gyűjteményi Központ, a Telekessy István Patikamúzeum habán edényekkel, a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum az író lakóházában.

A város és környéke híres történelmi borvidék. A lakosság csaknem 1000 éve foglalkozik szőlő- és bortermeléssel olyan kiváló borokat termelve, mint az Egri Bikavér, az Egri Leányka, Debrői Hárslevelű, Egri Chardonnay, Egri Cabernet franc és sauvignon, Egri Merlot, Egri Kékfrankos és Kékmedoc. Az egri borvidék a rendszerváltozás után rendkívül gyors fejlődésen ment át. A szőlőültetvények területe a hagyományos és az új fajták legjobb termőhelyekre történő újratelepítésével jelentősen növekedett (Nagy-Eged, Pajdos). A fejlett nyugati borkultúrákban működő AOC rendszert meghonosították. Az egy nagy állami borászati vállalat mellett több száz közepes és kisméretű borászat megalapításával és látványos fejlődésével a borvidék borainak minősége jelentősen javult. A legöregebb borospincék kora a 400 évet is meghaladja, de napjainkban is vájnak még új pincéket. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy EGER A BOROK BÁSTYÁJA.

KLÍMA: Éghajlatára jellemző, hogy viszonylag későn tavaszodik, száraz jellegű.

TALAJ: A hegy- és domboldalakon, főleg miocén korú riolittufán, ezenkívül agyagpalán, nyirokon kialakult fekete színű, mészben szegény nyiroktalaj, barnaföldek, agyagbemosódásos barna erdőtalajok stb.

TÖRTÉNELEM

A Kis-Eged hegy oldalából került elő a Vitis hungarica levelének 30 millió éves kövülete. Ennek persze a mai szőlőtermesztéshez nincs sok köze.
Eger már a X. századtól lakott volt és a XI. század elején már jelentős nagyságú település lehetett. Az első püspökségek egyikét Egerben alapítatta Szent István királyunk. A püspökségre költöző szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szőlőfajtákat is.
A tatárjárás megtizedelte a lakosságot. IV. Béla király ide is telepített vallonokat, akik a szőlőtermesztési és a borkészítési ismereteiket meghonosították (pl.: a hordó használatát).
Az Eger környéki dombok irtáshelyeit a XIII - XIV. században telepítették be szőlővel. A megtelepedő cisztercita szerzetesek ezekből a szőlőkből fedezték borszükségletüket.
A város szerepe a magyar középkor első századaiban igen jelentős volt: a várban székelt a legnagyobb püspökségek egyike, amihez nem csak Heves megye, hanem az egész északkeleti országrész is tartozott. Az egyházi központi irányító hatásának tulajdonítható a szőlőművelés kezdeményezése, fejlesztése, hiszen az egyházi szertartások elengedhetetlen kelléke a bor. A bortermésből tizedet, dézsmát kellett az egyháznak és a világi intézményeknek adni királyi rendelet alapján. Az első pincéket is a dézsma tárolására építették.
A törökök elől menekülő rácok hozták magukkal a héjonerjesztéses vörösborkészítés technológiáját és a Kadarka fajtát is.
Több évtizedes sikertelen ostrom után 1596-ban a törökök elfoglalták az egri várat, és 91 évig a birtokukban tartották, de a szőlőtermesztés megmaradt. Ennek oka, hogy ugyan a törökök nem nagyon fogyasztottak bort, de komoly bevételt jelentett.
A XVII. században a vörösborszőlő-fajták egyre több teret nyertek a fehérborszőlők rovására. 1687-ben visszafoglalták a várat a törököktől. A város és környékének rohamos ütemű benépesedése során két évtized alatt kialakult a szőlő monokultúra. A szőlőhegyek többségének jelenleg is használt neve a XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki.
1886-ban jelent meg Egerben a filoxéra, és a szőlőket szinte teljesen kiirtotta. Az újratelepítések (rekonstrukció) során új fajták is bekerültek a borvidékre. A tendencia ezután a többi borvidékéhez hasonló.
A teljesen kipusztult szőlők újratelepítésekor igyekeztek korábban nem ismert fajtákat is meghonosítani. A múlt évtizedben az egri borászok külföldön is bebizonyították, hogy az itt termett Leányka , Királyleányka , Hárslevelű , Olaszrizling , Muskotály , Tramini , Szürkebarát és Chardonnay szőlők leve bármely hazai vagy külföldi vetélytárssal állja a versenyt. A szakemberek szerint az egri Kékfrankos , Blauburger , Merlot , Cabernet Sauvignon , Cabernet Franc és Pinot Noir szőlők borai is nagy nemzetközi sikerre számíthatnak, ha a vidék lehetőségeit a borászatok jól aknázzák ki. Az Egervin Rt. muzeális borkészletet gondoz, és ők adták a helyet az Ezredforduló Egri Bikavére elkészítéséhez, amelyet a borvidék száztizenkilenc termelőjének boraiból állítottak elő...

Forrás.: http://www.egriborvidek.hu/magunkrol.htm