Egri borvidék

Az egri borvidék a Bükk-hegység déli lankáin terül el. A világ legészakibb szőlőtermő területei közé tartozik, ez behatárolja az ide telepíthető szőlőfajtákat és borainak stílusát.
Az éghajlat hűvösebb és szárazabb az országos átlagnál, de változékonysága a Bükk hegyvonulatainak köszönhetően mérsékeltebb, ezek ugyanis megvédik az északi, hideg légáramlatoktól. A legtöbb napsütést a szőlő az érése szempontjából különösen fontos nyár végi, ősz eleji időszakban kapja.
A borvidék talaja rendkívül változatos, legnagyobb részt vulkáni eredetű riolittufa, amelybe hatalmas méretű és hosszúságú pincerendszereket vájtak a borvidék szinte teljes területén.

A vidék része, de attól számos tulajdonságában eltér az 501 méteres Nagy-Eged-hegy. Ez hazánk legmagasabban fekvő szőlőtermő területe. Különleges adottságai – meszes talaja, déli fekvése és szinte mediterrán klímája – nagy borok ígéretét hordozzák.

Az egri borvidék egyaránt alkalmas magas minőségű fehér- és vörösborok készítésére. A múltban Eger elsősorban vöröseiről, ezek közül is a bikavérről volt híres (majd később hírhedt). A legalább három, a borvidéken engedélyezett szőlőfajta házasításával, szigorú szabályok szerint készülő bikavér az utóbbi években kezdi visszanyeri egykori hírnevét. (A hegyközség 1997-ben alkotta meg a »Bikavér kódexet«.) A bikavér alapját valaha a kadarka különböző változatai adták, ma a kékfrankos; fontos alapanyaga még a portugieser, a zweigelt, a pinot noir és a cabernet franc. Magyarország eredetvédett borai közül ez az első.

A borvidék illatos, szép egyensúlyú fehérborai főként olaszrizlingből, leánykából, chardonnay-ból és muscat ottonelből készülnek. Az utóbbi időben egyre több fahordós erjesztésű és érlelésű, testes, komplex fehér házasítással is találkozni.

Múltidéző * Eger környékén szőlőműveléssel az Árpád-házi királyok ideje óta foglalkoznak. Mint sok más borvidékünkön, itt is meghatározó szerepet játszottak a borkészítés meghonosításában és fejlesztésében az elsősorban Franciaországból érkezett szerzetesrendek és az egyház. Egerben székelt a legnagyobb püspökségek egyike, amelyhez az egész északkeleti országrész tartozott. (A bortermésből – királyi rendelet alapján – tizedet, dézsmát kellett adni az egyháznak és a világi intézményeknek. Az első pincéket is a dézsma tárolására építették.)

A török időkig errefelé csak fehérszőlő termett, az ottománok elől menekülő szerbek (rácok) hozták magukkal a vörösbort adó fajtákat (pl. kadarka) és a héjon erjesztéses technológiát. Az Egerben 1886-ban megjelent filoxéra szinte teljesen kipusztította az ültetvényeket. A kékszőlő fajták zöme az újratelepítések során került ide. A háborútól a rendszerváltásig terjedő időszak nagyüzemi szőlőtermelést, alacsony szakmai színvonalat és gyenge minőségű tömegbort kapcsolt Eger nevéhez. A tendencia azóta megfordult, a minőségre figyelő, kísérletező családi pincészeteknek, továbbá a borvidéki összefogásnak köszönhetően Eger mára a legsokszínűbb magyar régióvá vált.

Forrás : http://www.konyhamuveszet.hu/hu/content/egri_borvidek